Meg persze pár egyéb: merthogy a cigim mellett elég hamarosan engem is elvittek, mint az ország leghíresebb frontemberét például, de engem valami furcsa helyre, ami megszólalásig úgy nézett ki, mint Dunaújváros, de mégsem lehetett az, mert olyan furcsa dolgok történtek velem, hogy az csak na. De nem is mesélem el sokkal részletesebben, mert akkor már megírnám az egészet, és akkor aztán a kutya se nézne fel ide egész nap, lőttek a látogatásoknak, aztán kénytelen lennék kirúgni magam, ami nem lenne egy mód nélküli mulatság.

Ez úton is szépen köszönöm a sok jókívánságot és egészségi állapotom felőli érdeklődést mindenkinek - a társalgás fenntartása miatt közlöm, hogy nagyjából minden rendben. Kukoricára térdepelni talán még nem tudnék igazán őszinte mosollyal, de a haladás már lépcsőn felfelé is szinte makulátlan, és még anyukám se kérdezte meg, mi bajom, pedig ő azt is észrevette az ablakból, amikor tízéves koromban enyhén bicegve iparkodtam hazafelé az iskolából. Egy apró balesetet szenvedtem úgy két héttel korábban: egy iskolatársam biciklivel, nem nagyon, legfeljebb ha úgy harminccal telibe nekiment a bal térdemnek (tényleg: most is a bal gyulladt be - hopp, összefüggés???), nem szerettem volna puhának tűnni, úgyhogy könnycsepp nélkül elfogadtam a kárpótlásul átnyújtott Lamborghini Miura matchboxot (kicsit kopott volt a szép bordó-piros festése, de hát mégiscsak egy Miura volt, emberek!), valami ronggyal igényesen átkötöttem a lábam, és úgy gondoltam, rendben vagyunk. Két hét múlva, mint mondom, anyám kiszúrta a bajt, s addig nyaggatott, míg elmentünk a rendelőbe. Röntgen, plusz vizsgálat - aztán a doktor bácsi megkérdezte, mikor történt a baleset, én mondtam az igazat, két hete, mire kaptam egy gyengéd barackot, továbbá azt az információt, hogy a térdcsontom el van repedve, ha azzal öt percet járnék, sírnék a fájdalomtól. Ráhagytam, mert már akkor is tudtam, a felnőttekkel nem érdemes vitatkozni, csak sokkal nagyobb bajba kerülsz, ha pofázol - ez a nézetem mondjuk a mai napig nem is igen változott. Fekvőgipszet kaptam, és hazaengedtek - de képtelen voltam ágyban maradni, úgyhogy Boda sr., vagyis Papa, a szülői felelősség szép példáját adva, megelőzve teljes megőrülésemet, egy ollóval szépen levágta az egész miskulanciát térdben. Innentől kezdve járóképessé váltam, mi több, kapusként már aznap délután visszatértem méltán nagy hírű futballcsapatunkhoz. Néhány hét után elérkezett szabadulásom napja, egyedül mentem vissza az öreg, göndör, ősz hajú gipszelős bácsihoz: a fehér köpenye zsebéből, mint mindig, akkor is kikandikált egy kis üveg, gondolom, gipszhígító lehetett benne. Mindenesetre bizonyos elég jól látható koordinációs problémák miatt kissé elnagyolta a gipsz eltávolítását a nagyollóval - amennyiben az alsó, hegyes vágórészt olyan másfél centi mélyen, húsz centi hosszan lényegében a lábamban tolta végig. Életemben először (és mind ez idáig utoljára) vágtak le gipszet rólam, úgyhogy azt hittem, ez koncepció, kicsit fájnia kell, és inkább nem szóltam - az viszont, becsületére legyen mondva, feltűnt neki, hogy a gipsz belseje sokkal pirosabb, mint amilyen fehér, úgyhogy a tőle telhető legmélyebb elnézést fogalmazta meg ("Bocs bazmeg, kishaver..."), és egész látványosan bekötözött, bár elsőre újra gipszelni akart, de meggyőztem. Ha jól emlékszem, még nem volt a másodikon betegjogi képviselő - de ilyen semmiségért, ha lett volna se megy hozzá magára valamit is adó Mező Imre utcai tízéves. De ez csak úgy eszembe jutott, bocs, hogy így elkalandoztam. Ja, el ne felejtsem: érkeznek ám a hozzá(m)szólások rendesen, köszönöm mindet, s ha már így van, hát ezen a jó szokásotokon ne is változtassatok - mint talán már említettem, az lenne a jó, ha ez a kis füzetke itt mindannyiunk, vagy legalábbis minél többünk megelégedésére szolgálna, úgyhogy csak bátran elő a farbával, meg az ötletekkel, hadd tudjam, mit szeretnétek.

Közkívánat(om)ra, semmihez se kapcsolódóan, a teljes öncélúság jegyében most Kész Laci barátom (alias Redilezli) rövid és zenementesen szikár videója mutatja meg, hogyan harcoltunk száz veszélyes kanyarulattal múlt nyári kalandozásunk során az Alpokban-Dolomitokban - én a piroson vagyok, sok hátsó lámpával, már ha valakit érdekel. Döntsetek velünk. És mellettem.